TÓTH BERNADETT  
BŐRMŰVES
DEBRECEN   

 

 

Tar Gábor – bicskatok készítő

 

„Két pár csizmaszárbúl új táskát csinálok…”

 

A Tar Gábor bácsival kedd délután kettőre megbeszélt találkozóra csaknem egy órás késéssel érkezünk – a MÁV jóvoltából. Gábor bácsi épp az udvaron sepreget, bőrmellényének zsebéből egy üveg Borsodi kandikál ki. Zöldre festett fakerítése kapuját kitárva, „hát ti meg hol a fenében voltatok” felkiáltással üdvözöl bennünket. Miközben betessékeli háromfős kis küldöttségünket, szabadkozunk, hogy hát tetszik tudni a MÁV… A takaros, tornácos kis parasztházat megkerülve Gábor bácsi felesége egy nyári konyhaszerű kis helyiségbe vezet bennünket – megérkezünk a műhelybe. Míg Gábor bácsit várjuk – mert az öreg eltűnt valahova közben – van időnk szemlélődni. Rögtön ahogy belépünk, bicskatokok tömkelege fogad bennünket tízes csomókban kampókra aggatva, a kampók pedig egy seprűnyélhez hasonlatos, fadarabra akasztva, mindez szemmagasságban felfüggesztve. Ha balra fordulunk, közvetlenül a bejárat melletti falon szerszámok, jó néhány közülük ismerős. Továbbhaladva, ugyancsak a baloldalon, az ablak alatt jókora, körülbelül két méterszer nyolcvan centis munkaasztal egészen a helyiség végében lévő ajtóig nyúlik. Ahogy beljebb megyünk, a túlsó oldalon feltűnik a csikó, az innensőn pedig egy szekrény, melyről kötegekben lóg le a felcsíkozott bőr. A középen lévő ebédlőasztal és a jobb oldali falnál húzódó sparhert (ami épp használatban van) a helyiség kettős szerepéről árulkodik.

Pár perc múlva előkerül Gábor bácsi is, és mi elkezdjük faggatni…

Megtudjuk, hogy „középső” Tar Gábor 1935-ben született az 1633-as születésű Tar Máté tizedik generációs utódjaként, Balmazújvárosban. Tősgyökeres újvárosi családból származik, a polgárit is Balmazújvárosban járta ki, majd az állami gazdaság kocsisa lett. Feleségével a mai napig Balmazújvárosban élnek. 1972 óta űzi a bőrös mesterséget, 1986-os leszázalékolása óta pedig kizárólag ezzel foglalkozik.

Arra a kérdésre, hogy hogyan került kapcsolatba a bőrös szakmával azt a választ kapjuk, hogy „beleszületett” a mesterségbe, gyermekkorától kezdve mindenféle barkácsmunkát elvégzett.

 

„…hogy őszinte legyek…ezt anyámból hoztam ki. Apám csinált, anyámból hoztam ki. Kezdet-kezdetén, már ilyen kis rongybaszaró kölyök voltam (mutatja) már akkor, bugakórón lovagoltam. Ami annyit jelent, hogy egy bugakórót a lábunk közé oszt na megy a csődör! (mutatja) Szerettem csinálni már gyerekkoromban. Ötéves koromban madzagból négyes gyeplőt csináltam, úgy fogtam be a gyerekeket. Kis fapálcika volt a zabola, négyes fogatot fogtam be…gyerekkoromba. Azért mondom, ez onnan jött már, már akkor szerettem csinálni…és attól folyamatosan mindig…hát volt egy időszak, amikor nem volt rá idő, mer’ ugye a fizikai munka volt a legtöbb, de hát én nem vittem szíjgyártóhoz szerszámot sosem, én otthon megvarrtam. De onnantól kezdve, hogy leszázalékoltak, attól kezdve…le voltam tiltva, akkor csináljuk az ilyeneket. …Oszt erre álltam rá, mivel szerettem csinálni, piaca van…nekem mindegy lószerszám, javítás, vagy mindegy nekem, hogy mi…amelyik bőrmunka, új szatyor, új táska…Két pár csizmaszárbúl új táskát csinálok…biztos. Ne resteljétek, gyere nízd meg, gyere nízd meg…” – és mi megnéztük.

 

Legyen szó lószerszámról, pénztárcáról, cigarettatokról, – „mindegy nekem, csak bűrből legyen” – az öregnek nem jelent problémát.

 

„…lószerszámot, azt is megcsinálom. Aki igényes, akkor tessék hozzon róla egy mintát, hogy milyet óhajt, oszt akkor úgy csinálom, mert rajtam nem fog ki. Hát volt olyan Hortobágyon, hogy csinálni kellett egy pár új szerszámot pónira. Anyag volt, oszt asszondtam a főnöknek, na mondom főnök, akkor melyikre kell – mert volt vagy tíz póni – mondja meg, oszt akkor lemértem a lovat – már a pónit – azt arra megcsináltam. Oszt volt egy másik főnök, a’ meg így hozott befele (mutatja) egy Debrecen városi nagyvezető kantárt, azt nem tudom, ismered milyen? Debrecen városi elővezető kantár. Avval vezették elő a méneket. Egy kantár, oszt így két oldalt két ilyen hosszú páros két-két sallang, meg a szár végin megint kettő. Így tett a főnök: egy az egybe ilyet kérek. Semmi gond főnök. Mikor megcsináltam asszondta, hogy: ’Tudja mit Gábor bácsi, tessék bezárni a műhelyt, bemegyünk Debrecenbe, aláír, oszt megvan a papír.’ Mondom, nekem már nem kell. Mi a francnak már nekem a papír. Semminek. Hát hiába volna nekem hajtási engedélyem, meg mindenféle papírom, nem érek vele semmit, mert mostmár nem használom…”

 

A javítások mellett idejének nagy részét a pásztorkészségről ismert bicskatokok készítésével tölti. Megkérem, hogy beszéljen nekünk erről.

Minden a bőr kikészítésével kezdődik – magyarázza Gábor bácsi –, merthogy ő ezt is maga csinálja. A lenyúzott bőrt meszes vízbe teszi, egy kétszáz literes hordóra 25 kg mész jut. Fontos, hogy mindez meleg időben történjék, „mert már amikor hűvös az idő akkor a mész nem dolgozik” Lehet ezt éppen hideg időben, bent is csinálni annak „aki bírja majd a szagot”. A bőr ezután napokig áll a meszes vízben, időnként megkavargatjuk, megemelgetjük benne. Amikor megcsipkedjük,”oszt már könnyen jön róla a szőr, akkor kell kivenni, sima asztalra vagy deszkára, vagy akármire…oszt valami, olyan tompa akármivel ledúrni rúla a szőrt, oszt kiszegelni, hadd száradjon.” Amikor már „a szeg dűl, mint a részegember” azt jelenti, hogy a bőr megszáradt, akkor lehet leszedni és „utána következik vagy a fűrész vagy a kés. Ez a két lehetőség van: vagy fűrésszel felvágni, vagy késsel hasgatni felfele.”

A tokok Gábor bácsinál marha-, vagy lóbőrből készülnek, varráshoz pedig kecske vagy kutya bőrét használja. Saját elmondása szerint bőrt még sohasem vett, azokat, valamelyik komájától ezért-azért cserébe, mindig kapja, csakúgy, mint a tokra kerülő birkalábszár csontokat. A tokok háromféle méretben készülnek: kisméretű (tok: 11x11cm, tető: 7x12cm), középméret (tok: 12x12cm, tető: 7x13cm), nagyméretű (tok: 13x13cm, tető: 8x14cm).

A méretre vágott bőrt ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele előbb vízbe kell áztatni, „csak el kell találni az áztatási időpontját. Ha félig megázik, kivenni vizes ruhából, becsavarni (ráhajtogatni a kaptafára), oszt olyan könnyű vele dolgozni, hogy borzasztó. Csak hát, mikor milyen anyag van…” Mert ha túl kemény a bőr, akkor könnyen meghasad. „Ha túl puha, akkor is el kell lökni, mert akkor már nem jó. Vagy kiteszem sorba, oszt had száradjék, szárad egy nap meg egy éccaka úgy fogok hozzá. Minden anyag más forma”

Áztatás után a felhasogatott bőrt színével kifelé a megfelelő méretű kaptafára hajtogatjuk úgy, hogy a bőr szélei a kaptafa közepén (függőleges tengelyén) találkozzanak. A bőrt azon az oldalon, ahol a szélek összeérnek (ez lesz a bicskatok eleje), a szélektől kb. fél centire négy apró szöggel (kettő felül és kettő alul) rögzítjük. Az összefűzés a kaptafán történik. A fűzést a tok hátsó oldalán (ahol nem találkoznak szélek) kezdjük el, az aljától 4-5 centiméterre, középtályt, és jövünk lefelé, az alját összefűzve visszafordulunk és a másik oldalon haladunk felfelé. A bicskatok tetejét ugyanilyen módon fűzzük össze. Fűzés kerül még a tok két oldalán végigfutó, 1 cm széles bőrcsíkra is, mely bőrcsík funkciója, hogy összefogja a tokot, a rajta lévő fűzésé pedig, hogy ide is kerülhessenek pillangók díszítésül. A fűzés típusa végig 1 szálból 4 ágba (síkban). A fűzőszál (hasi) 3-4mm széles, kb. 120 cm hosszú, kecskebőr, amit szintén Gábor bácsi készít ki és csíkoz fel.

Pillangók futnak végig a tok elején és két oldalán, a tető elején és az öv bujtató alatt. Egy bicskatokra a tok méretétől függően, 18-24 pillangó kerül, de vannak egyszerűbb, pillangó nélküli tokok is. Azon a közepes méretű tokon, amit én vettem, 21 pillangót számoltam össze: a két oldalon 3-3, a tokon 6, a tetőn megint 3 és az öv bujtató alatt 6. A pillangók egy vagy két „fűzésperiódusra” vannak egymástól. A pillangókon kívül a tokokon találhatók még csillagok és 1-1 duplapillangó minden bicskatok alján illetve tetején. A csillagoknak a díszítésen túl gyakorlati funkciójuk is van. Megtaláljuk őket a fűzések legelején, az „első pillangók” tövénél és a duplapillangókon, mintegy takarásképpen. Gábor bácsinak jelenleg 14 színben van pillangója, ideértve, a csillagokat, duplapillangókat is. Szemléltetésképpen előszed egy nylonszatyort, ami telis-tele van pillangókkal (és ez csak egy szín!). Akkor naivan megkérdezem, hogy ezek szerint vagy egy napig csak pillangók gyártása folyik? Mire az öreg és a felesége is felnevetnek, hogy „óó hóhó egy napig? Egy hónapig! …van mikor egy hétig püfölöm…” A pillangókhoz alapanyagul szolgáló bőröket már készen kapja. Ezek mind eleve megfestett, cipőfelsőrésznek való bőrök. Olyan színkombinációkban kerülnek a tokra „ahogyan azt az üzlet igényli”. Sok a nemzeti színű, de volt, hogy fradista, zöld-fehér pillangós tokra volt kereslet.

Legvégül néhány tokra karcolt díszítés kerül, egyeseken láthatjuk a kilenclyukú hidat, gémeskutat, lovat, másokon házat, kés-kanál-villa kombinációt, vagy egyszerűen csak a TG monogramot. Igazi kuriózum Gábor bácsi csikóbőrös (szőrös) bicskatokja, amelynek eredetmítosza csupán annyi, hogy a kikészítés során nem sikerült róla ledörzsölni a szőrt…

Megérdeklődöm, hogy mégis mennyi idő egy bicskatok elkészítése, mert munka az van vele az már biztos.

 

„…honnan számítod?Amikor fel van így vágva, ha onnan számítod, és a pillangót kivered, meg megvarrod minden, tíz – tizenegy óra hossza. Meg ahhoz nem mindegy, hogy milyen a hasi (fűzőszál), meg milyen az alapanyag. Mert ha egy kicsit durva az alapanyag, akkor megszenvedsz vele. Mert van, amelyiket oly’ keserves átnyomni rajta, kihúzni meg alig jön ki az ár, ott a baj, az a nem jó anyag.”

 

Gábor bácsi ősztől tavaszig készíti a tokokat, így tavaszra kb. 120 tokkal készül el. A szezonja május felé indul meg, amikor beindulnak a vásárok, rendezvények a Hortobágyon. Gábor bácsi munkáival főleg itt, a hortobágyi vásárokon találkozhatunk. A kereslet rá nagy, hiszen az öreg nem dolgozik drágán. Elmesélte, hogy volt, hogy az összes bicskatokot, amit egy idény alatt készített, két nap alatt felvásárolták tőle kereskedők.  A pillangó nélküli tokokért 800, a pillangókkal díszítettekért 1500 Ft-ot kér el tőlük, akik aztán a vásárokon adják tovább a portékát – nem kis haszonnal.